Hírek

LETETTÉK A TELEKOM ÚJ SZÉKHÁZÁNAK ALAPKÖVÉT

By 2016.11.16. szeptember 20th, 2019 No Comments

LETETTÉK A TELEKOM ÚJ SZÉKHÁZÁNAK ALAPKÖVÉT

A WING Csoport fejlesztésében épülő székházat a 21. századi technológia és a nagyívű építészeti megoldások teszik majd a jövő munkahelyévé.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter részvételével, november 15-én ünnepélyes keretek között tették le a WING Zrt. tulajdonában álló és a vállalat beruházásában megvalósuló Magyar Telekom székház alapkövét. Az eseményen részt vett továbbá Noah Steinberg, a fejlesztő WING Zrt. elnök-vezérigazgatója és Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgatója. Az ország legnagyobb egy épülettömbben megvalósuló irodaháza elhelyezkedésének, energiatakarékos berendezéseinek, emberarcú belső tereinek köszönhetően méltán fogja viselni a „jövő munkahelye” jelzőt

Az ünnepélyes alapkőletételen Noah Steinberg, a fejlesztő WING Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: „A Wing a magyar ingatlanpiac vezető szereplője, aki működése révén építészeti, funkcionális és gazdasági értelemben is értéket teremt. Az a tény, hogy a Magyar Telekom a Winget választotta partneréül ebben a mindkét vállalat életét meghatározó fejlesztésben, ezt igazolja. Az új székház mind építészeti minőségében, mind korszerű munkahelyként, mind a városképet meghatározó létesítményként hosszútávú értéket képvisel; méretében, megjelenésében meghatározó színfolt lesz, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről érkezve a belváros kapujában. Hatalmas kihívás egy ilyen épület létrehozása, amihez szükség van komoly piaci szakértelemre, tapasztalatra és erős pénzügyi háttére. A Wing mindezt biztosítani tudja. Biztos vagyok abban, hogy ez a fantasztikus, világszínvonalú épület méltó új központja lesz a Magyar Telekomnak.”

Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgatója elmondta: „Megközelítőleg 4500 ember munkahelye lesz a székház. Inspiráló közeget fogunk teremteni, olyat, amelyben a kreatív ötletek, az innovatív megoldások és a precíz munkavégzés is megfér egymás mellett. A napjainkat leginkább meghatározó HR trendeket is szem előtt tartjuk, például a mátrix-szerű, silómentes működésre a rugalmas térhasználattal fogunk reflektálni. A jövő munkahelyét szeretnénk megteremteni, ami egyaránt épül nekünk, az infokommunikáció világában már sokat látott embereknek, de a jövő munkavállalóinak is. Azt hiszem, a Magyar Telekom székháza kiállja majd mind az idők, mind a generációk próbáját.”

Az épületről

A Könyves Kálmán körúton felépülő, Budapest arculatát is meghatározó, 58.000 négyzetméter alapterületű új Magyar Telekom székház jó megközelíthetőségének, energiatakarékos berendezéseinek és az egészséges munkakörnyezetet biztosító megoldásainak köszönhetően az ország egyik leginnovatívabb, a fenntarthatóság jegyében megépülő irodaháza lesz.

A XXI. századi hangulatot, dinamizmust és erőt sugárzó külső mellett a belsőépítészeti kialakítás a legmodernebb HR és informatikai trendek alapján történik majd. A belső tereket a fejlesztővel szoros együttműködésben úgy alakítják ki, hogy azok elősegítsék a hatékony működést, egyúttal elegáns, rugalmas és kreatív munkakörnyezet teremtsenek. Ennek szellemiségében épül a legfelső emeleti fitnesz-wellness központ, az ugyanitt elhelyezkedő 200 méteres kültéri futópálya, vagy a belső zöld kert is Az épületben helyet kap egy 1350 férőhelyes mélygarázs, több mint 300 kerékpár biztonságos  elhelyezésére alkalmas biciklitároló, illetve egy 300 fő befogadására alkalmas konferenciaterem is. A Telekom által bérelt területeken kívül az épületben további 4000 négyzetméter áll rendelkezésre piaci bérbeadás céljára. A várhatóan 2018 végén záruló projekt mintegy 1000 fő számára teremt munkát.

A székház 2018 második félévében készül el, a Magyar Telekommal történő bérleti megállapodás 15 évre szól. A finanszírozó banki konzorcium tagjai az Unicredit Bank Hungary és a K&H Bank. A székház építészeti terveit a TIBA Építész Stúdió készítette, a kivitelezési munkákat a Market Építő végzi.

*****

A Wingről

A Wing a hazai ingatlanpiac vezető, magyar magántulajdonban lévő vállalkozása jelentős projektportfolióval, befektetési tevékenységgel és ingatlanszolgáltatásra specializálódott leányvállalatokkal. A cég irodákat, ipari ingatlanokat, kereskedelmi célú ingatlanokat, szállodákat és speciális ingatlanokat fejleszt, Magyarország legnagyobb irodafejlesztője. A vállalat jelenleg futó fejlesztései a Telekom székházon kívül a Duna partján épülő Ericsson székház és Magyarország első közvetlen repülőtéri kapcsolattal rendelkező szállodája az ibis Styles Budapest Airport Hotel. A Wing fennállása alatt több mint 450.000 négyzetméter ingatlant fejlesztett és több mint 350.000 négyzetméter saját tulajdonú ingatlanportfoliót birtokol. A cég fejlesztései közé tartoznak többek között az októberben átadott V17 irodaház, az E.ON székháza, az új Corvinus egyetemi épület és a kapcsolódó Studium Irodaház, az Átrium Park, az MTV új székháza és gyártóbázisa, az Allianz székháza, a cég saját székháza, a Máriássy Ház, a Millenáris Parkban található három irodaház. Ipari parkok, úgymint az East Gate Business Park, a Dél-pesti Üzleti Park; valamint kereskedelmi fejlesztések, az egri bevásárlóközpont, az Agria Park vagy Magyarország első környezettudatos bevásárlóközpontja, a budai Hegyvidék Bevásárlóközpont. A vállalat tulajdonrésszel bír a MOM Park Bevásárlóközpontban és a MOM Park Irodákban, valamint a Váci út elején található Westend Business Center Irodaházban.

A Magyar Telekomról

A Magyar Telekom Magyarország legnagyobb távközlési szolgáltatója, amely a telekommunikációs és infokommunikációs (ICT) szolgáltatások teljes skáláját nyújtja, beleértve a vezetékes és mobil telefonos, az adatátviteli és nem hangalapú, valamint az informatikai és rendszerintegrációs szolgáltatásokat. A Magyar Telekom többségi részesedéssel rendelkezik a Makedonski Telekomban, Macedónia legnagyobb vezetékes és mobilszolgáltatójában, és a Crnogorski Telekomban, Montenegró legnagyobb  távközlési szolgáltatójában. A Magyar Telekom többségi tulajdonosa (59,21%) a Deutsche Telekom Europe B.V., a Deutsche Telekom AG kizárólagos tulajdona. További információk a www.telekom.hu weboldalon találhatók.

A TIBA Építész Stúdióról

A TIBA Építész Stúdió az ország egyik vezető, nemzetközileg is mértékadó irodája. A 2005-ben alapított budapesti székhelyű, számos külföldi projektet is vezető iroda komplex mérnöki és tervezési szolgáltatást kínál partnereinek. Kreatív, a dizájn iránt elkötelezett, lendületes tervezőcsapata a legkülönfélébb szektorokból érkező professzionális megrendelők elsősorban nagyobb, illetve közepes megbízásait teljesíti. A megvalósuló munkákban azonos hangsúlyt kap a dizájn menedzsment, a projektek üzleti hatékonysága és a fenntarthatósági szempont. A Stúdió élen jár az innovatív, új technológiai megoldások kutatásában és alkalmazásában. A TIBA Stúdió működése során számos hazai és nemzetközi díjat nyert el.