WING Zrt. adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzat

Honlap-üzemeltetés során felmerülő adatkezelés A Társaság saját honlappal rendelkezik, amely a https:// https://www.wing.hu/ címen érhető el. A honlapon automatikus adatgyűjtés (cookie/sütik, Google Analytics stb.) valósul meg.

A honlapra való be- és kilépést a látogatók számára kis adatcsomagok, ún. sütik (angol nevükön, illetve a továbbiakban: „cookie”-k) segítik elő, amelyeket a látogatók informatikai eszközén a honlap helyez el, illetve olvas arról vissza.

A cookie-k a honlap megfelelő működését, a hatékonyabb kiszolgálást, valamint statisztikai jellegű, anonimizált adatgyűjtés célját szolgálják. A cookie-kat a látogató törölni tudja az informatikai eszközéről, illetve azok a böngésző bezárásával automatikusan törlődnek, valamint a látogató manuálisan beállíthatja böngészőjét úgy is, hogy az a cookie-k alkalmazását tiltsa. A honlapot a látogató abban az esetben is használni tudja, ha egyébként a cookie-k alkalmazását a böngészője beállításai között manuálisan letiltja.

A honlap egyrészt az egyedi, ideiglenes jelleggel elhelyezett „spublic” cookie-t alkalmazza a munkafolyamatok azonosítására, azaz annak megállapítására, hogy a látogató be van-e jelentkezve a honlapon vagy sem. A „spublic” cookie tehát a látogatók számára a honlapra való belépést, illetve az onnan történő kilépés segíti elő. A „spublic” cookie egy ideiglenes cookie, amely a böngésző bezárásával automatikusan törlődik a látogató informatikai eszközéről, illetve azt a látogató a böngészője beállításai között manuálisan maga is törölni tudja. Az alábbi cookie-k abból a célból kerülnek alkalmazásra, hogy segítségükkel megállapíthatóak legyenek a honlap látogatására és látogatottságára vonatkozó alábbi statisztikai jellegű, és ilyen célra gyűjtött adatok:

  • a látogató keresőmotor, kulcsszó vagy link révén jutott a honlapra („utmz”cookie),
  • a látogató hányszor látogatta meg a honlapot („utmb” cookie),
  • a látogató mennyi ideig tartózkodott a honlapon („utma” és az „utmv” cookie),
  • a látogató mikor látogatta meg először a honlapot („utma” és „utmv” cookie), illetve
  • a látogató mikor látogatta meg utoljára a honlapot („utmc” és „utmv” cookie).

 

A fentiek mellett egyes cookie-k óvják a honlapot a túlterheléstől („utmt” cookie), továbbá egyes, a Google Analytics által alkalmazott cookie-k analitikai, statisztikai, illetve biztonsági célból rögzítik a látogató által használt informatikai eszköz IP-címét is. Az adattárolás a látogató informatikai eszközén valósul meg. A honlap látogatottsági és egyéb webanalitikai adatainak független mérését és auditálását tehát külső szolgáltatóként a Google Analytics szerverei segítik a fent felsorolt cookie-k segítségével.

A mérési adatok kezeléséről ezen adatok adatkezelője a https://www.google.com/analytics/ weboldalon nyújt részletes felvilágosítást, a Google adatvédelmi elveiről pedig itt érhető el bővebb információ: http://www.google.hu/intl/hu/policies/privacy/.

A honlapról a Google Analytics szerverei felé továbbításra kerülő adatok az érintett látogató személyazonosságának kizárólagos azonosítására közvetlenül nem alkalmasak, azok alapján kizárólag az informatikai eszköz IP címe azonosítható. adatkezelés célja: a honlap látogatása során a szolgáltató a szolgáltatás működésének ellenőrzése és a visszaélések megakadályozása érdekében rögzíti a látogatói adatokat kezelt adatok köre: dátum, időpont, a felhasználó számítógépének IP címe, a meglátogatott oldal címe, az előzőleg meglátogatott oldal címe, a felhasználó operációs rendszerével és böngészőjével kapcsolatos adatok 2. oldal WING Zrt. adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzat adatkezelés jogalapja: a GDPR 6. cikk (1) a) szerinti érintetti hozzájárulás és az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény 13/A. § (3) bekezdése adattárolás határideje: a honlap megtekintésétől számított 30 nap adattárolás módja: elektronikus Tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, valamint kérheti személyes adatainak helyesbítését, illetve – a jogszabályban elrendelt adatkezelések kivételével – törlését az adatfelvételénél jelzett módon, illetve az adatkezelő feltüntetett elérhetőségein.

Az érintett jogorvoslati lehetőséggel, panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.), illetve lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes törvényszéknél élhet.