CSR
A jövőbe fektetünk
A WING CSR tevékenységének alapértékei:
1. Filantrópia: Az üzleti és a társadalmi felelősségvállalási tevékenységünk középpontjában is az ember áll: a célunk, hogy élhetőbb jövőt teremtsünk számára.
2. Tehetséggondozás: Az ifjúság generációjának támogatása szívügyünk, amivel ahhoz szeretnénk hozzájárulni, hogy a tehetségek háttértól függetlenül ugyanolyan eséllyel bontakozhassanak ki.
3. Lokálpatriotizmus: Helyi kötődésű cégként kiemelten figyelünk szűkebb környezetünk támogatására a CSR-tevékenységünk során.
A gyerekek és fiatalok felzárkóztatása és tehetséggondozása a WING küldetésének fontos pillérei immáron több mint tíz éve. Az ország legjelentősebb tudományos diákfórumán, az Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK) az utóbbi években főtámogatóként jelentünk meg. Miként évek óta főtámogatói vagyunk az SOS Gyermekfalvak alapítványnak is. Ezen túl az elmúlt években adománnyal segítettük a Madarász utcai gyermekkorházat, támogattuk a Millenáris Gyermekprogramjait és 10 éven keresztül főtámogatói voltunk a Jövőbarát alapítványnak, ahol ösztöndíjprogramot is elindítottunk a tehetséges, de hátrányos helyzetű gyerekek továbbtanulásáért.
A Magyarországon is megjelent koronavírus járvány által kialakult helyzetben fontosnak tartotta a WING, hogy a betegek gyógyulásáért harcoló intézmények működését pénzadománnyal támogassa.
A WING eddigi 25 éves fennállása során számos projektjében kiemelt szerepet kapott a kortárs művészet támogatása. A Liberty ünnepélyes átadásának részeként felavatásra került a Liberty és a szomszédos Telekom Campus közé elhelyezett WING Lemniszkáta térplasztika, amit Szalay Péter szobrászművész tervezett.
Megtekintés