A Dózsa György úti MÉMOSZ-székház a magyar építészettörténet egy különleges, csupán pár évig tartó időszakának talán legszínvonalasabb alkotása. Ez a korszak – nagyjából 1947 és 1949 között – a világháború előtt már hazánkban is jelenlévő modernizmus teljes diadalát hozta. A tervezők egymás után alkották a modern elveket legteljesebben megvalósító épületeket. Ebben az építészeti „kegyelmi időszakban” épült az Erzsébet téri autóbusz-pályaudvar vagy a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola (ma MATE Budai Kampusz A-épület). Ekkor, 1947-ben írta ki a Magyarországi Építőmunkások Országos Szövetsége a meghívásos tervpályázatot új székháza számára. A pályázati kiírás szerint a résztvevőknek többek között egy 1000 férőhelyes, színpadtechnikával ellátott előadótermet, társalgókat, tanácstermeket, éttermet, tornatermet és természetesen a szakszervezet irodáit kellett elhelyezniük.

A helyszín környéke ekkoriban alapvetően átalakult, a korábbi villákba, kertes bérházakba szakszervezetek és a (kommunista) párt különféle szervezetei költöztek. Ezt követte a Városligetet határoló egykori Aréna út kiszélesítése felvonulások céljára, amit a Regnum Marianum-templom felrobbantása és a Sztálin-szobor felállítása teljesített be. A szakszervezeti székház elhelyezése tehát illett ebbe a politikai-városépítészeti koncepcióba. A tervpályázaton érdekes eredmény született: Perényi Imre beépítési tervét és Gádoros Lajos és Preisich Gábor közösen készített épülettervét kellett – Gádoros szavaival – „összegyúrni”, ráadásul további pályázókat (Kozma Lajos, Szrogh György) is bevontak a tervezésbe. A munkát egyéni és politikai sorsfordulók is hátráltatták: a magyar art deco kimagasló alakjaként ismert Kozma 1948-ban elhunyt, Perényi Imrét 1949 nyarán letartóztatták és a Rajk-per mellékvádlottjaként életfogytiglanra ítélték. A nem jelentéktelen akadályok ellenére a tervezés, majd az építkezés is meglehetősen gyorsan lezajlott, az avatást 1950 májusában tartották, a belsőépítészeti munkák még egy további évig tartottak.

A sors furcsa fintora, hogy mire a székház elkészült, modern stílusa időközben üldözendő lett, és az egyébként valóban nagyon kvalitásos épületet a kozmopolita építészet legrosszabb példájaként bélyegezték meg. Ekkor már kizárólag a szocreál volt a hivatalos stílus Magyarországon és a szocialista blokk többi országában, vagyis a „tartalmában szocialista, formájában nemzeti” építészet és művészet, amit minden országban egy-egy „progresszívnek” kikiáltott fénykor szellemében kellett adaptálni. Hazánkban ez lett a reformkor klasszicizmusa, a Szovjetunióban Nagy Péter és Nagy Katalin barokkja (vagyis a „sztálinbarokk”), Lengyelországban pedig az ország fénykorát szimbolizáló pártázatos reneszánsz. Nem nehéz belátni, hogy ebben a szellemben a székház függönyfalas homlokzata, a kongresszusi terem máig modernnek ható belső tere, a tágas előcsarnokban könnyen lebegő csigalépcsők elvetendőnek, sőt, üldözendőnek számítottak. Az épületbe a szövetség természetesen beköltözött és használta, hiszen a modern elveknek megfelelően kiválóan átgondolt és használható alaprajzú épületről van szó, bár hatalmas közös terei, az óriási, galériás rendszerű előcsarnokok és folyosók a mai irodaházakhoz viszonyítva szinte már túlzóan nagyvonalúnak, tágasnak tűnnek.

Erre a furcsa, átmeneti korszakra jellemző, és az ekkor készült épületeket alapvetően meghatározza, hogy bár modern szellemben épültek, kivitelezésük még a „régi iskola” igényességével, szinte kézműipari módon történt – noha az új technológiát jelentő lapostető és klímaberendezés (!) a hibajavítási jegyzőkönyvek szerint kifogott az építőkön. Ettől eltekintve a műmárvány oszlopok, a faburkolatok, a mára sajnos elbontott eredeti hengeres lift igényességükkel a pesti belváros bauhaus-jellegű bérpalotáit is megidézik. Az 1999-ben műemlékké nyilvánított épület eleganciájához a társművészeti alkotások is hozzájárulnak. A konferenciaterem fasori bejárata előtt áll a jelenleg restaurálás alatt lévő Építőmunkás című szobor. A követ helyére illesztő munkás alakját, Lányi Dezső szobrászművész alkotását eredetileg a Magyarországi Építőmunkások Országos Szövetsége Dózsa György úti bér-és székháza előtt 1929-ben avatták fel. A mű érdekessége, hogy a korabeli fényképek tanulsága szerint az 1909-ben átadott épület lábazatával szoros egységet alkotott, mintha a munkás csak egy újabb elemet illesztene a már álló kőfalba. Az Építőmunkást e kőfal egy darabjával állították az új székház elé, ahol 1999-ig egy vörös színű posztamensen állt, majd onnan egy közeli kertbe helyezték át. A jelenleg zajló restaurálás után ismét a korábbi helyére kerül vissza.

Az épület külső képét gazdagító másik képzőművészeti alkotás Tar István hasonló témájú, Építők vagy Építőmunkások című reliefje, ami technikáját tekintve különleges mélydombormű, másnéven mélyrelief. A konferenciaterem Városligeti fasorra néző ablaktalan falának homlokzati kialakítása a jegyzőkönyvek szerint már a tervezéskor vita tárgya volt, végül sóskúti mészkő burkolattal készült, amibe belevésték az építkezést ábrázoló jelenetet. A mélyrelief expresszív hatását erősíti, hogy a robosztus, jellegzetesen szocreál nő- és férfialakokon átsejlik a kőlapok rasztere. Ez volt a korábban kisplasztikákat készítő, két világháború között római ösztöndíjas művész első nagyobb épületplasztikája. A mostani felújítás egyik legnagyobb erénye, hogy az Auditorium oldal- és hátsó homlokzatain azonos porozitású mészkővel történt a felújítás, míg a főhomlokzat burkolatát a műalkotással együtt megőrizték és restaurálták. Mivel a szerkezet és a burkolat között eredetileg is volt egy légréteg, így a szigetelést is meg tudták oldani oly módon, hogy az épület eredeti külső esztétikája, aránya sértetlen maradt. Bár több nagyon jelentős műalkotás még a korábbi tulajdonos bontási munkálatai során eltűnt, szerencsére az építőknek, illetve a különböző munkásmozgalmi személyeknek emléket állító táblát megtalálták, mely ezután újra ki van állítva az előcsarnokban. És, hogy milyen részletek menekültek még meg, és mikben változott meg a műemlék egy új rendeltetés és új jövő kedvéért, azt a következő oldalakon vesszük alaposan szemügyre…