A Wing építi a Telekom csoport új székházát

2015-05-09

A mai nap folyamán a WING csoport és a Magyar Telekom képviselői aláírták a Telekom Csoport új 55.000 négyzetméter alapterületű székházának megépítéséről és hosszú távú bérletéről szóló megállapodást. Az aláírást több hónapos előkészítési folyamat és sok munka előzte meg, a végeredmény azonban kiemelt jelentőséggel bír. A teljes mértékben az ország vezető távközlési szolgáltatójának igényeire szabott, XXI. századi körülményeket biztosító épületet 2018 második félévében adják át. A bérleti megállapodás 15 évre szól.

Az új székház jól megközelíthető elhelyezkedésének, energiatakarékos berendezéseinek és az egészséges munkakörnyezetet biztosító megoldásainak köszönhetően az ország egyik leginnovatívabb, a fenntarthatóság jegyében megépülő irodaháza lesz. Egyúttal Magyarország legnagyobb, egy épülettömbben megvalósuló irodafejlesztési projektje, ahol a tervek szerint a Telekom és a T-Systems Magyarország munkatársainak nagy része kerül elhelyezésre.

Az új Telekom székház városképileg kiemelt jelentőséggel bír, hiszen a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről érkezve ez a belváros kapuja. A város egyik meghatározó épületéről van szó, ahol a tervezés során az építésztervező TIBA Építész Stúdió mindvégig szem előtt tartotta, hogy a Könyves Kálmán körút 34-36 számú telken felépítendő irodaház és a szomszédos Groupama Aréna épülete ne versenyezzen egymással, hanem harmóniában működjön együtt. Az elhelyezkedésnek köszönhetően a székház jól megközelíthető, autóval vagy a kitűnő tömegközlekedési kapcsolatoknak köszönhetően gyalogosan is.

Az épület teljes mértékben a Magyar Telekom igényeihez igazodik. Ennek megfelelően az épület XXI. századi hangulatot és erőt sugárzó külseje mellett a belső tereket úgy alakítják ki, hogy a hatékony működés mellett, elegáns terek, rugalmas és kreatív munkakörnyezet és jól használható védett zöld parkok biztosítsák az itt dolgozók maximális kényelmét. A berendezés a legmodernebb és leginnovatívabb HR és informatikai trendek alapján történik. Az épületben helyet kap egy 300 fő befogadására alkalmas konferenciaterem is.

A WING a legnagyobb magyar irodafejlesztő vállalkozás, egyúttal az egyik legtőkeerősebb cég az ingatlanpiacon. A vállalat több mint tizenöt éves fennállása során jelentős szaktudást halmozott fel és komoly tapasztalatot szerzett nagy volumenű komplex fejlesztések kivitelezésében, ami garanciát jelent az új Telekom székház sikeres megvalósítására is.

Az építési munkálatok előreláthatólag 2016 elején kezdődnek meg, az építkezés mintegy 1000 fő számára teremt munkát.

A Wing Zrt. sajtóközleménye

További híreink