Átadták a felújított Zöld Péter játszóteret a Millenáris Parkban - az egyedülálló képzőművészeti alkotásnak minősülő játszótér újra a gyermekeké -

2009-06-13

Ünnepélyes keretek között adták át a megújult, neves képzőművészek által tervezett Zöld Péter játszóteret a Millenáris Parkban. A teljes körűen újjávarázsolt EU konform létesítmény a II. kerületi önkormányzat, a WING Zrt. és a Millenáris Nonprofit Kft. együttműködésének köszönhetően született újjá. A 2001-ben az Ipari Formatervezési Nívódíj pályázat különdíját is elnyert Zöld Péter népmesejáték témáját idéző játszóteret már a gyereknap hétvégéjén élvezhették a látogatók és mostantól folyamatosan kínál programlehetőséget az idelátogató családok számára.

A ma délelőtti átadón a II. kerület polgármestere, Dr. Láng Zsolt, a felújítást végző WING Zrt. elnök-vezérigazgatója, Noah M. Steinberg és a játszóteret üzemeltető Millenáris Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Hajnóczy Árpád közösen vágta át a nemzeti színű szalagot és ezzel hivatalosan is átadták a játszóteret a Millenáris közönségének.

Dr. Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere elmondta: „Nagy örömmel tölt el, hogy hosszú idő után végre megnyugtatóan rendeződött a Budapest-szerte ismert, szeretett és fogalommá vált Zöld Péter játszótér sorsa. Ezzel teljessé vált a Millenáris Park, hiszen a hamarosan felújításra kerülő Főmterv épületen kívül az egész terület rendezett és a családok számára közkedvelt pihenőpark lett. A II. kerületi önkormányzat vezetése a kezdetektől szívén viselte a Zöld Péter játszótér sorsát. Amikor úgy tűnt, hogy veszélybe kerül a léte, a képviselő-testület minden lehetőségére álló eszközzel segített abban, hogy a játszótér a helyén maradhasson. Hat évvel ezelőtt változtatási tilalmat rendeltünk el a területre, idén pedig a WING Zrt. és a kerület közösen látott hozzá a játszótér sorsának rendezéséhez. Több tízmillió forintért újult meg a Zöld Péter, közel kétszer nagyobb zöldfelületet kaptak vissza a gyerekek, mint amekkora a felújítás előtt volt. A kerület vezetőjeként felelősséggel tartozom a zöldfelületek megtartásáért, a természeti értékeink megóvásáért. Ezért volt kiemelten fontos számomra, hogy a kerületiek körében évek óta népszerűnek számító Zöld Péter játszótér a korábbinál is jobb minőségben, biztonságosabban, az EU szabványoknak megfelelően lett felújítva.”

A felújítást finanszírozó WING Zrt. elnök-vezérigazgatója, Noah M. Steinberg elmondta: „A WING olyan ingatlanvállalkozás, amely arra törekszik, hogy építészeti és funkcionális értelemben is hosszútávra szólóan hozzon létre értéket. Ennek a szándéknak a megtestesülése a Millenáris Parkban megvalósult két új irodaházunk és az újjáépített Zöld Péter játszótér. Mind magánemberként, mind vállalatvezetőként felelősséget érzünk a környezetünk iránt, amelyben élünk, ezért fontos volt számunkra, hogy a családok kedvencének számító Zöld Péter játszótér még biztonságosabb formában, jobb minőségben, de kedvelt régi elemeit megtartva várhassa újra látogatóit.”

Hajnóczy Árpád, a Millenáris Nonprofit Kft. igazgatója elmondta: „A Millenáris a kezdetektől fogva nagy gondot fordít arra, hogy az intézményünkbe látogató kisgyermekes családok és kisiskolások jól érezzék magukat, szép és kellemes környezetben színvonalas és izgalmas programokon vehessenek részt. A Millenárison eltöltött pihenésük, önfeledt játékuk és tartalmas kikapcsolódásuk végeztével pedig valamennyi gyerek és felnőtt úgy érezze, hogy a Millenárisra visszavárják: ez egy olyan, hely, ahol jó lenni. Különösen népszerűek a hétvégi családi programjaink, a kisiskolások számára indított bérletes sorozataink, a kreatív tudást és a játékos oktatást elősegítő interaktív kiállításaink, és természetesen a parkban rendezett szabadtéri eseményeink. Nagy öröm számunkra, hogy partnereink és az alkotók segítségével ismét látogathatóvá vált a Millenáris egyik legfontosabb, emblematikus helyszíne, a Zöld Péter játszótér. Látva a sok boldog és sugárzó gyermekarcot, mindannyian úgy érezhetjük, hogy a Millenáris ismét teljessé vált.”

A megnyitó beszédeket követően a résztvevő óvodások és kisiskolások azonnal birtokukba vették a felújított játszóteret.

A játszótér története

A tematikus játszótér még 2000-ben Kő Boldizsár grafikus művész és Balla Gábor szobrász tervei alapján épült. A létesítmény mesefigurái, játékelemei a népmesei hős, Zöld Péter kalandjait elevenítik meg. A játékelemek mindegyike különleges, egyedi tervezésű, művészek által készített, védett képzőművészeti alkotás. A játszótér elemei az évek során elhasználódtak, így a terület tulajdonosa, a WING Zrt. irodaházainak építésével párhuzamosan a játszótér teljes körű felújítását is elvégezte. A mesejátszótér tervezőjének és további alkotóművészeknek a bevonásával megtörtént a felújítás, amelynek során az összes játékelem újjászületett. A Vár és a Forgó rózsaszál, valamint a zenélő kút játékelemei újonnan, új tervek alapján készültek el, és új mászó szobrok is kerültek a területre kifejezetten a legkisebb gyermekek számára. A visszatérő gyermekeknek bizonyára sok lesz az újdonság és a meglepetés. A játszótér környékén megnövekedett zöld terület ideális szabad játéktérré változott kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A megújult Zöld Péter játszótér nyári és téli nyitva tartásban üzemel. Nyári időszakban reggel 8-tól este 9-ig, őszi-téli időszakban pedig reggel 8 óra és este 7 óra között várja a látogatókat.

A játszótér ideiglenes elbontása nem zavarta meg a park látogatóinak életét, hiszen az egész nyáron át tartó „Barátságos Park” projektsorozatot indított el a kisgyerekes családok számára. A Fogadó melletti játszótér a gazdag nyári program kínálaton túl egész éven át nagy sikerrel biztosította a kicsik szórakozását. A megújult Zöld Péter játszótér megnyitása mellett kisebb „társa” továbbra is megmarad. A Millenáris Park gyermekprogramjai így ezentúl a két játszótér bevonásával valósulnak meg.

A gyermekek felhőtlen szórakozása érdekében, ahogy tavaly nyáron, úgy az idén is játszótéri csőszök segítik a nyugodt kikapcsolódást, figyelnek a biztonságra, és különféle játékokkal kedveskednek a gyerekeknek. Kölcsönözhető tőlük például homokozó-készlet, ugráló kötél, labda, könyv, stb., és kreatív eszközökkel fordulnak a kicsikhez. A Csőszök naponta 9-13 óráig és 15-19 óráig várják a családokat.

Programok

A Millenáris fontosnak tarja, hogy a környék gyermekeinek és családjainak kedvelt találkozó- és kikapcsolódást nyújtó helyet tudjon nyújtani, és – a játszótéri helyszínen és játékokon túl – színes programokkal is szeretné megörvendeztetni a látogatókat. 2008 nyarától hetente keddenként ingyenes kézműves foglalkozásokkal, és kéthetente változatos gyerekprogramokkal várja a parkban pihenő kisgyermekes családokat. Természetesen speciális alkalmakkal, mint például a gyereknap, a Millenáris sok ezer fős gyerekrendezvényeknek is helyet ad. Most hétvégén, május 30-án a United Way – Mindenki Gyereknapja családi programjai, 31-én pedig a Haydn gyereknap „foglalta el” a park teljes területét.

Sajtóközlemény

További híreink