Ferencvárosé az új feltörekvő irodaklaszter

2020-07-15

A budapesti irodapiacon egymást érik az újabbnál újabb fejlesztések és a korábban népszerű Váci út mellett egyre nagyobb hangsúly helyeződik át a Dél-pesti régióra is, amely népszerűségét számos tényezőnek köszönheti - derül ki az Eltinga és a WING kutatásából. A már felépült irodaházak közelsége további előnyöket jelent az új beruházások számára, a kritikus tömeg és a pozitív szinergiák kihasználása révén, de a jövőt illetően még számos érv szól a terület fejlődése mellett. Előnyt kovácsolhat a IX. kerület az itt egyetemeken tanuló, illetve otthonra találó fiatal, képzett munkaerőbázisból, de a közlekedést érintő, illetve az egyéb jelentős közösségi beruházásokból is, mint például a Népliget felújítása, ami által a már most is robosztus bio-tech, info-tech és pénzügyi központ szerepe tovább erősödhet. 

Az elmúlt években és jelenleg is jelentős mennyiségű irodafejlesztés otthona a magyar főváros. A következő évekre tervezett 800 ezer négyzetméter irodaterület fejlesztését lelassíthatja a járvány miatt kialakult helyzet, de a gazdaság talpra állása után a jelenleg több mint 3 millió négyzetméternyi modern bérirodaterület több, mint ötödével újulhat meg a következő években – derül ki az Eltinga és a WING kutatásából.

A korábbi években a Váci úti irodafolyosó volt a fejlesztések egyik kiemelt helyszíne, azonban a beruházásra alkalmas területek fogyatkozásával és az infrastruktúra kimerülésével a fejlesztők és bérlők egyre inkább keresik az alternatív helyszíneket. Ennek eredményeképp egyre nagyobb figyelem irányul a dél-pesti régióra, amit jól mutatnak az utóbbi idők projektindításai is és az ide költöző nagyobb cégek, mint a Telekom, az Allianz, a Morgan Stanley, a K&H, a UPC és a Vodafone, csak a legnagyobbakat említve.

A még távolabbi jövőt illetően pedig számos további érv szól Pest déli részének, mint irodapiaci lokációnak az erősödése mellett. Tömegközlekedési adottságai hasonlóan jók, mint a Váci útnak, a jövőben megvalósuló közlekedésfejlesztések pedig további előnyöket is kovácsolnak a térségnek. Az egykori ipari, majd rozsdazónából intenzív városi területté és zöldterületekké átalakuló kerületben hely még bőven van a fejlesztésekre, de már számos olyan beruházás is megvalósult, melyek kritikus tömeget elérve további lökést jelenthetnek a projekteknek, kihasználva az így kialakuló „városi élettér” nyújtotta pozitív szinergiákat. Ráadásul a közlekedés mellett számos egyéb közösségi projekt is erősíti majd jövőben a lokáció vonzerejét. De nézzük részletesen, miért lehet Dél-Pest a fővárosi irodapiac nagy reménysége!

Munkavállalók - a legnagyobb HR fegyver

Egy irodaház lokációjának megválasztása egyre jobban összekapcsolódik a HR kérdésekkel, leginkább toborzási és munkaerő megtartási lehetőségekkel, vagyis, hogy az irodát bérlő cég számára lehetővé tegye a megfelelő képzettségű munkavállalók elérhetőségét. Ebből a szempontból kifejezetten előnyös a felsőoktatási intézmények közelsége, és ezen a téren Dél-Pest kimondottan jól teljesít, hiszen, a megfizethető belvárosként rehabilitálódó Ferencvárosból tíz-húsz percen belül elérhetőek a legnagyobb egyetemek. A terület vonzerejét tovább növeli a belváros könnyű megközelíthetősége, valamint az elmúlt években folyamatosan bővülő szolgáltatások és kikapcsolódási lehetőségek széles köre.

A városrész hangulatos, progresszív Duna-parti atmoszférájának kompaktsága mágnesként vonzotta a fiatalokat az elmúlt években, akik előszeretettel választják megfizethető otthonuknak a kilencedik kerületet. Mivel a fiatal munkavállalók körében egyre erősebb szempont, hogy szeretnének a munkahelyükhöz közel lakni, így a IX. kerületbe költöző jól képzett városlakók szívesen választják az akár kerékpárral is kiválóan megközelíthető korszerű irodákat. De nem csak a kilencedik kerület jól képzett munkavállalóinak elérését teszi lehetővé a dél-pesti lokáció, hiszen a 3-as metró vonal megnyitja az utat mind déli, mind pedig északi irányba, míg az 1-es villamos Kelet-Nyugatra, jó összeköttetést jelentve Dél-Budával és Zuglóval, illetve déli agglomeráció felől érkezők számára is kedvező alternatívát jelent. A 4-es, 5-ös utak mellett fekvő települések irányába is gyorsan ki lehet jutni innen autóval, vonattal és távolsági buszokkal is. A sornak pedig még nincs vége: a további közösségi közlekedés-fejlesztések még tovább javítják a lokáció elérési lehetőségeit, hiszen az épülő Déli Körvasút fejlesztés, Kelenföld és Népliget között, közvetlen összeköttetésbe hozza a területet a Keleti Pályaudvarral és a Budapesttől dél-nyugatra fekvő agglomerációval.

Tömbösödés, erősödő helyi szinergiák

Mint korábban kitértünk rá, az elmúlt években több fejlesztésnek is otthont adott a dél-pesti irodapiaci lokáció, a már felépült irodaházak közelsége pedig további előnyöket jelent az új beruházások számára: könnyű kapcsolódást tesznek lehetővé a munkavállalók között, közelebb hozzák egymáshoz a cégeket, segítik az együttműködést, illetve a szolgáltatások koncentráltságát is javítják. A Könyves Kálmán körút déli része számos ilyen kapcsolódási ponttal rendelkezik: a közelben találhatóak a Millenniumi városrész vonzó irodái, a Rákóczi híd túloldalán fekvő Infopark, és a legkönnyebben sétálva elérhető a Corvin Office. Összesen mintegy 80 ezer korszerű munkahely közelíthető meg Ferencvárosból alig negyedóra alatt, és ennek az irodanegyednek a megkoronázása Budapest egyik legnagyobb, legkorszerűbb irodaháza, a 2018-ban átadott Telekom székház által vált valóra. A kötött pályás közlekedéssel és kerékpárral is gyorsan elérhető Infoparkkal kiegészülve pénzügyi (K&H, Morgan Stanley, Takarék Bank. Allianz, Gránit Bank) és info-tech (Ericsson, Vodafone, Magyar Telekom) központként működik a környék, míg Magyarország és a régió egyik legnagyobb energia cége a MOL két év múlva költözik a szemben lévő Duna-parton saját irodaházába. Mindeközben már épül a Telekom székház szomszédságában az újgenerációs Liberty irodaház, skybarral, étteremmel, kávézóval, tetőszinti sportpályákkal és tetőkertekkel.

alaptérkép: Open Street Map

Városfejlesztéssel támogatott jövő

A következő években a fővárosi fejlesztési projektek egyre inkább Dél-Pesten összpontosulnak. A térségben az elhanyagolt zöldterületek megújulnak: a Népliget és környéke a Józsefvárosi pályaudvar Opera Műhellyé és Közlekedési Múzeummá történő felújításának és beépítésének köszönhetően, illetve a csepel-szigetcsúcsi Duna-part az új Atlétikai Stadion és szabadidő park fejlesztése révén városi jelentőségű parkokká alakulnak át. A Dél-Pesti Centrumkórház, a Duna Medical Center és a SOTE közelsége tovább erősítik Ferencváros orvosi és biotechnológiában játszott budapesti vezető szerepét. Az Üllői út mentén rövidesen teljesen megújuló 3-as metró eddig is gyors elérést biztosított a belvároshoz, Észak-Pesthez és Kispesthez is. A környék kötött pályás elérhetősége kiemelkedő lesz, köszönhetően részben a tervezett új körvasútnak, amely Dél-Budát és a repteret is közel hozza a ferencvárosi munkahelyekhez. A Ráckeve, illetve Csepel felől érkező hévek a megújulás után pedig a Duna-part felől közelítik a belvárost Kálvin téri végállomásukkal. A környék alulhasznosított, barnamezős területei még évtizedekig nagy tartalékot kínálnak a további fejlesztések számára, amelyek megvalósulásában nemigen lehet kételkedni. A máris megkezdett építkezéseken túl komoly elköteleződés mutatkozik a Duna-parti Diákváros-projekt indulására is, amely modern városrészként tízezernyi lakót szolgál majd ki. Míg a fővárosban már „hiánycikké” váltak a fejlesztési telkek, addig Ferencváros déli részén a belvároshoz közel kínálják a tovább növekvő magánfejlesztési lehetőségekhez a területeket. Miután a modern vállalatok legfontosabb erőforrása a jól képzett munkaerő, biztos, hogy a munkáltatók és a munkavállalók közül is sokan fognak még itt otthonra találni.

További híreink