Így plázáznak a magyarok!

2021-06-09

A magyarok több mint egyharmada a megváltozott körülmények között is legalább heti egyszer jár bevásárlóközpontba, a legfontosabb döntési szempont a „plázázásnál” a teljes lakosság esetében az elérhető kínálat, míg az idősek számára a megközelíthetőség – derül ki az NRC által a WING megbízásából készített reprezentatív kutatásból. Érdekesség, hogy a férfiak minden vizsgált korcsoport esetén gyakoribb plázalátogatónak számítanak, mint a nők.

A magyarok 35 százaléka szándékai szerint legalább heti egy alkalommal látogat meg valamilyen bevásárlóközpontot – derül ki az NRC által a WING megbízásából 2020 utolsó negyedévében készített reprezentatív kutatásból. A heti rendszerességű bevásárlóközpont látogatókon belül 3 százalék naponta, míg 9 százalék heti 2-3 alkalommal jár „plázázni”. Havonta 2-3 alkalommal a válaszadók 19 százaléka, havi egyszer 20 százalékuk tért be egy bevásárlóközpontba, a fennmaradó 22 százalék ennél ritkábban, míg 4 százalék az állítása szerint soha nem jár ilyen helyre.

Nem meglepő módon a fiatalabb, 18-29 éves korosztály számít a leggyakrabban plázába járó rétegnek, a válaszadó fiatal férfiak 47 százaléka, míg a fiatal nők 42 százaléka látogatja legalább heti rendszerességgel a bevásárlóközpontokat. Az 50 év feletti férfiak 35 százaléka tölt legalább hetente egyszer el időt egy bevásárlóközpontban, míg az 50 év feletti nők esetében 27 százalék ez az arány.

A kutatás azt is vizsgálta, hogy milyen szempontok szerint döntik el a magyarok, hogy melyik bevásárlóközpontot látogatják. Kiderült, hogy a legfontosabb döntési kritériumok az elérhető kínálat, a megközelíthetőség és az árszínvonal voltak minden korcsoportban, annyi különbséggel, hogy az idősebbek esetében a bevásárlóközpont könnyű elérhetősége, míg a többieknél az igényeiknek megfelelő teljes körű kínálat volt a legfontosabb. A top szempontok közé tartozik még az ingyenes vagy kedvezményes parkolási lehetőség, a lokáció, és az egyedi, helyi igényekre reflektáló kínálat.

Magyarország egyik legnagyobb ingatlanvállalkozásaként a WING nevéhez számos nívós, közkedvelt kiskereskedelmi létesítmény fejlesztése kapcsolódik. A vállalat 2021 tavaszán kezdte meg az észak-budai régióban található EuroCenter Bevásárlóközpont felújítását. A rekonstrukció után a komplexum nemzetközi divatmárkák mellett sokszínű szolgáltatói palettával, valamint felújított mozival, gasztronómiai élményeket kínáló üzletekkel és tetőkerttel várja majd jövőbeli látogatóit.

A beruházás révén Észak-Buda egy modern, izgalmas létesítménnyel gazdagodik, amely a funkcionalitás mellett gondoskodik a szabadidő minőségi eltöltéséről is. A várva várt fejlesztés a WING-től megszokott magas minőségben készül, letisztult dizájnnal, a 21. századi vásárlói igényeknek megfelelően. A vállalatnak ez a negyedik bevásárlóközpont-fejlesztési projektje Magyarország első környezettudatos bevásárlóközpontja, a budai Hegyvidék Bevásárlóközpont, az egri Agria Park, valamint a nagysikerű MOM Park felújítása után.

További híreink