Innovatív fertőtlenítőrendszer tisztítja a levegőt a Telekom és a T-Systems közös székházában

2021-05-12

A WING fejlesztésében épült Telekom és T-Systems közös székházának gépészete jelentős fejlesztésen esett át, hogy az épületbe május közepétől önkéntes alapon, szigorú biztonsági szabályok mellett visszatérő dolgozókat még biztonságosabb munkakörnyezet várja. A Magyar Telekom Csoport kérésére elindított fejlesztés során olyan, a vállalat igényeire szabott innovatív megoldás valósult meg, amelynek köszönhetően a légtechnikai rendszerbe integrált, UV-C fényes fertőtlenítők kerültek beépítésre a levegő folyamatos vírus- és kórokozó-mentesítésének biztosítására. Magyarország egyik legnagyobb ingatlanvállalkozása, a WING a Magyar Telekommal együttműködésben hazánkban először oldotta meg ezt a kérdést egy már meglévő épületben, és az ingatlanfejlesztő hasonló megoldást tervez a jelenleg fejlesztés alatt álló zászlóshajójuk, a Liberty irodaház esetén is.

Az épületgépészeti rendszer korszerűsítését elsőként a WING eszközölte egy már felépített irodaházban a Magyar Telekom kezdeményezésére és együttműködésével. A Magyar Telekom Csoport számára fontos munkatársai, ügyfelei és partnerei egészségvédelme, különösen egy világjárvány idején, ezért kereste annak a lehetőségét, hogy hogyan teheti biztonságosabbá a visszatérést budapesti székházában, amely normál körülmények között 5.000 fő befogadására alkalmas. A székház épületgépészeti átalakítása után a légtechnikai rendszeren átáramló levegő folyamatos vírus- és kórokozó-mentességét a légcsatornákba integrált, UV-C fényes fertőtlenítők biztosítják. A székház szomszédságában építés alatt álló, szintén a WING által fejlesztett Liberty irodaház is ezzel az eljárással biztosítja majd az egészséges munkakörnyezetet.

Az alkalmazott technológia lényege, hogy az UV-C fény fehérjepusztító hatását, szabályozott körülmények között, az adott légtechnikai rendszerre méretezve, a baktériumok, vírusok és gombák ellen használja. Az erős ultraibolya sugárzás inaktiválja a mikroorganizmusokat, ezzel hozzájárulva a levegő és a felületek higiéniájához. A technológiát az egészségügyben és az élelmiszergyártásban több éve biztonsággal használják, de mára az irodaházakban is kiemelt szempont lett a kórokozómentes frisslevegővel ellátott munkakörnyezet biztosítása. Ez az eljárás akár egy influenzajárvány esetén is fontos szerepet játszhat a megbetegedés esélyének csökkentésében, de szinte elengedhetetlené válhat a tavaly megjelent koronavírus-járvány elleni védekezés következő időszakában.

A Telekom és a T-Systems közös székháza szomszédságában épülő Liberty irodaház különlegességét modern és színes megjelenésén túl az általa nyújtott egyedi, az irodapiacon eddig nem tapasztalt, humán fókuszú megoldásai jelentik. Felelősségteljes ingatlanfejlesztőként kiemelten nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy környezettudatos, a dolgozók jóllétét, egészségének megőrzését támogató komplexumokat hozzunk létre, amelyek felkészültek a jövő kihívásaira és biztonságot nyújtanak a megváltozott egészségügyi környezetben is” – mondta Schőmer Norbert, a WING irodafejlesztésekért felelős vezérigazgató-helyettese.

A Liberty így a fejlett technológiákon és a kényelmen túl a lehető legbiztonságosabb környezetben fogadja leendő bérlőit 2022 második felétől. Az egész épületben kiváló légutánpótlást, de ugyanakkor huzatmentes légcserét biztosít majd a tervezett hűtőgerendás rendszer, amelyet a légcsatornák rendszeres, preventív fertőtlenítése és az új UVC rendszer egészít ki

A recepción egészségvédelemre képzett portaszolgálat fogadja majd az érkezőket, ezért a szakemberek képzettségüknek köszönhetően azonnal segítséget tudnak nyújtani szükség esetén. Már a tervezés folyamán odafigyelt a WING arra, hogy minimalizálja a szükséges fizikai kontaktusokat, így érintésmentes vezérléssel működtethető majd a világítás- és a hőmérsékletszabályozás, a csapok és szappanadagolók, valamint a beléptetés is így működik majd ebben az új épületben.

A túlzsúfoltság elkerülése érdekében iroda és étterem foglaltság-jelzőrendszerrel rendelkezik majd a Liberty, a parkolás követhetőségét pedig applikáció segíti. Az irodaterek könnyedén, akár 1-50 fős helyiségekre is feloszthatók lesznek, valamint a fejlesztő-tulajdonos a liftek bérlőnkénti oszthatóságát is meg tudja oldani a szükséges távolságtartás érdekében.

További híreink