Megújul az Eurocenter bevásárlóközpont a WING fejlesztésében

2021-04-01

A fejlesztő tervei szerint a felújított bevásárlóközpont Észak-Buda és környéke első számú bevásárló- és élményközpontja lesz

Új életre kel az óbudai Eurocenter bevásárlóközpont: a WING 2021. tavaszán kezdi meg a felújítási munkákat, hogy az átalakítást követően, 2022 tavaszán nyissa azt meg. A megújult bevásárlóközpont a nemzetközi divatmárkák mellett sokszínű szolgáltatói palettával, valamint felújított mozival, gasztronómiai élményekkel és tetőkerttel várja majd jövőbeli látogatóit. A beruházás révén Észak-Buda egy modern, izgalmas létesítménnyel gazdagodik, amely a funkcionalitás mellett gondoskodik a szabadidő minőségi eltöltéséről is. A várva várt fejlesztés a WING-től megszokott magas minőségben készül, letisztult dizájnnal, a 21. századi vásárlói igényeknek megfelelően.

Kívül-belül megújul az Eurocenter: a WING felújítási terveinek köszönhetően egy modern és igényes, ugyanakkor emberléptékű bevásárlóközponttal gazdagodik az észak-budai térség. A létesítményt a WING 2018-ban vásárolta meg, amit a III. kerületi Bécsi út mellett található bevásárlóközpont adottságai, kitűnő autós és tömegközlekedéssel történő megközelíthetősége, valamint az épületben és a lokációban rejlő fejlesztési potenciál indokolt. A WING az egyik legnagyobb magyar, magántulajdonban lévő ingatlanfejlesztő, egyúttal a legnagyobb lengyel ingatlanfejlesztő, a lengyel Echo Investment többségi tulajdonosaként meghatározó regionális ingatlanpiaci szereplő. A vállalatnak ez a negyedik bevásárlóközpont-fejlesztési projektje a nagysikerű, egri Agria Park, a Hegyvidék Bevásárlóközpont, valamint a MOM Park után.

Az Eurocenter felújításának létjogosultságát támasztja alá, hogy a III. kerület és a kapcsolódó agglomeráció vásárlóerő indexe jóval az országos átlag feletti, illetve a térség további fejlődés előtt áll a tervezett és fejlesztés alatt álló lakóparkoknak, irodaházaknak és multifunkcionális projekteknek köszönhetően.

A bevásárlóközpont üzleteinek döntő többsége 2021. április 3-án, szombaton este zár be, míg a hipermarket és az autómosó várhatóan május folyamán. A tervek szerint 2022. tavaszán a mintegy 25 000 m2 bérbeadható alapterülettel rendelkező megújult bevásárlóközpont a kibővítésre kerülő galérián kialakított szolgáltatói szinttel, valamint az első emeleten megújult food courttal, mozival, továbbá nemzetközi divat és kiegészítőket forgalmazó üzletekkel várja a vásárlókat. A földszinten újranyitó INTERSPAR is teljes egészében megújul, modern külsővel és dizájnos belső eladótérrel, széles és minőségi áruválasztékkal, a vásárlók kényelmét szolgáló megoldásokkal várja majd a vevőközönséget. A hipermarketben többek között kialakításra kerül egy INTERSPAR to Go is.

„Fejlesztőként elsődleges célunk, hogy maradandó értéket teremtsünk itthon és külföldön egyaránt. Az Eurocenter építészeti és funkcionális megújítása során is ez az alapelv vezérel minket. Ezzel a fejlesztéssel Észak-Buda számára is elérhetővé válik a minőségi bevásárlási élmény. Az emberközpontúságot fókuszban tartva olyan modern és igényes komplexumot hozunk létre, amely a jelen kor elvárásai mellett reflektál az új trendekre is. A vásárlók egy üzletközpontba besétálva ma már nem csupán a teendőiket szeretnék minél gyorsabban elintézni, hanem minőségi időt eltölteni, akár a család és barátok társaságában. Erre nyújt választ legújabb projektünk” – mondta Noah Steinberg, a WING Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A teljes építészeti megújuláson kívül változik a ház szolgáltatási kínálata is. A megújult bérlői összetételt a vásárlói igények maximális figyelembevételével alakítja ki a fejlesztő: a tervek szerint a népszerű divatmárkák mellett többek között banki, telekommunikációs, egészségügyi szolgáltatások is elérhetők lesznek, a szórakozásról pedig a mozi, valamint a számos új étterem, kávéház hivatott gondoskodni. A rugalmas térkialakításnak, közösségi tereknek, valamint a szórakoztató és a gasztronómiai szolgáltatások széles skálájának köszönhetően a megújult bevásárlóközpont a jövőben Észak-Buda első számú élményközpontjává, népszerű találkozóhellyé válhat. Kialakításából és lokációjából fakadóan pedig otthont adhat számos érdekes programnak, így időszakos rendezvényeknek vagy bemutatóknak is.

A bevásárlóközpontban hangsúlyt fektetnek a környezettudatos és fenntartható megoldásokra is, ahogyan ezt a korábbi WING fejlesztések esetében is megszokhattuk. A zöld szemlélet jegyében többek között kerékpár tárolók, elektromos autótöltő állomások is elérhetők lesznek, valamint közösségi közlekedési megoldásokat is igénybe vehetnek majd az idelátogatók. A megújuló Eurocenter teljes egészében akadálymentes lesz és a közelmúlt hatásai alapján a fejlesztés során kiemelt figyelmet fordítanak az egészségtudatosságra is.

GFK Vásárlóerő Index Kutatás 2020.

További híreink