Személyre szabott ösztöndíj lakótelepi szegény gyerekeknek

2011-09-26

Az egyik legnagyobb hazai ingatlanfejlesztő cég, a WING Zrt. a hátrányos helyzetű lakótelepi gyerekeket négy éve segíti, mint a Jövőbarát Alapítvány főtámogatója. Az egyedülálló segítségnyújtás új kezdeményezéssel egészült ki, idén első alkalommal ítéltek oda személyre szabott tanulmányi ösztöndíjat. A díj kitörési lehetőséget jelent, egyben mintát teremt a lakótelepen élő szegény gyerekeknek a gazdasági válság által súlyosbított helyzetben.

Az ösztöndíj eredeti célja az volt, hogy a hátrányos helyzetű lakótelepi szegény gyerekek felsőoktatási tanulmányait támogassa. Szomorú tény azonban, hogy az alapítványt rendszeresen látogató több száz diáknak, hogy saját és családja megélhetéséhez hozzájáruljon, minél előbb pénz kell keresnie, így nem a főiskola, vagy az egyetem, hanem a szakmunkásvizsga és az érettségi megszerzése a cél. Sajnos ez is rendkívül nagy nehézségek árán, és igen ritka esetben sikerül. Ezért döntött úgy a támogatást biztosító cég és a lebonyolításban közreműködő alapítvány, hogy tekintettel a hazai munkaerőpiacon tapasztalható képzett szakemberhiányra, elsősorban a szakma, majd az érettségi megszerzésében segíti a gyerekeket.

Az ösztöndíjra pályázók közül hárman nyerték el a tanév során járó rendszeres támogatást és mentori segítséget, egy gyerek pedig egyszeri egyösszegű támogatást kapott. Bár mindannyian rendkívüli szegénységben élnek, az egyes gyerekek helyzete más és más. A cég minden esetben személyre szabottan vizsgálta, milyen konkrét támogatásra van leginkább szüksége a diákoknak. Két szakácstanuló számára, akik mindketten többgyerekes, egykeresős szegénycsaládokból származnak, a kombinált BKV bérlet és a napi meleg étel biztosítása alapvető segítséget jelent. Az érettségizett fiatal lány továbbtanulásához a megterhelő tanszervásárláson túl, szintén a havi bérlet kifizetése jelent komoly könnyebbséget. Az egyszeri támogatásban részesülő diák számára pedig a havi bérlet kifizetése és a zenei képzés elindítása járulhat hozzá, hogy egy lépéssel közelebb kerüljenek az életcélok.

Az ösztöndíjat létrehozó vállalat a WING Zrt, az egyik legnagyobb magyar ingatlanvállalkozás. A vállalat fő célja, hogy hozzájáruljon a város fejlődéséhez mind építészeti, mind emberi vonatkozásban. Az utóbbi miatt jutott a cég arra az elhatározásra, hogy segít a lakótelepi szegény gyerekeknek - az alapítvány támogatásán keresztül - a mindennapokban, - az ösztöndíj révén pedig - a jövőbeli célok elérésében. Noah Steinberg, a cég vezetőjének véleménye szerint a lakótelepi gyerekszegénység leküzdéséhez széleskörű összefogására van szükség és arra, hogy valós élethelyzetekben gondolkodjunk.
A lakótelepi gyerekszegénység sajátossága:

A gyerekszegénység nem a vidék vagy a kistérségek problémája, mint ahogyan általában gondoljuk. Budapesten, Budán is létezik. A lakótelepi gyerekszegénység napjaink létező, mégis szinte alig ismert jelensége.

A WING Zrt. sajtóközleménye

További híreink