Tízből hét lakás már elkelt a Wing első lakóprojektjében

2018-11-05

Nemzetközi elismerésben részesült a LIVING márka alatt épülő Kassák Residence. Díjazták az ingatlanszakma Oscarjának tartott, londoni székhelyű International Property Awards versenyen a WING Zrt. lakóprojektekre specializálódott ernyőmárkája, a LIVING fejlesztésében megvalósuló Kassák Residence-t. Az építés alatt álló lakóprojekt itthon is sikeres: az I. ütemben eladásra kínált 231 lakás 70 százalékát már most értékesítették. Az épületegyüttes, amelynek átadását 2019. második felére tervezik, olyan egyedi, közösségi megoldásokat kínál a lakók számára, mint a car-sharing, az onsite csomagpont, a takarítószolgálat vagy a közösségi fészer, mindezt az egyénre szabható okos otthon megoldások mellett. 2018. november 5.

Kimagasló az érdeklődés a WING Zrt. lakóingatlanokra specializálódott ernyőmárkája, a LIVING első beruházásaként épülő Kassák Residence lakásai iránt. A projekt első ütemében eladásra kínált 231 lakás 70 százaléka már gazdára talált. Ezzel párhuzamosan az építkezés is látványos szakaszába lépett, a magasépítési munkálatok már az első emeletnél járnak, az épületegyüttes átadását pedig 2019. második felére tervezik. A kimagasló érdeklődésre való tekintettel, valamint az ütemtervben meghatározott határidők teljesítésével hamarosan elkezdődhet a projekt II. ütemének gyakorlati megvalósítása is.

Mindeközben az ingatlanszakma oldaláról is komoly elismerést kapott az ingatlanberuházási projekt. „A Kassák Residence komplex ingatlanfejlesztési és egyedi szolgáltatási megoldásai révén az ingatlanszakma Oscarjának nevezett International Property Awards-on is díjban részesült, lakóingatlan-fejlesztés kategóriában.” - mondta Martin János, a WING Zrt. lakóprojektekért felelős igazgatója.

A Kassák Residence olyan emberléptékű lakópark, amely igényes otthonokat kínál modern környezetben, saját zöld belső parkkal és a közösségi élet előnyeit hangsúlyozva, a piacon egyedülálló 21. századi közösségi szolgáltatásokkal. A beruházás mögött álló, vezető magyar ingatlanfejlesztő WING a hazai piac legmegbízhatóbb és egyik legtapasztaltabb szereplője, ami garanciát jelent a magas minőségre.

A kínált szolgáltatások körében a lakók többek közt prémium car-sharing és onsite csomagpont szolgáltatást vehetnek igénybe. Utóbbinak köszönhetően kényelmesen adhatják vagy vehetik fel csomagjaikat az épület lobby-jában, előbbi pedig azoknak jelent kedvező lehetőséget, akik nem rendelkeznek saját autóval. Mindezek mellett a lakóparkban elérhető „housekeeping” szolgáltatás keretein belül személyre szabott takarítás is igényelhető. A közösségi megoldásoknak köszönhetően a lakók számára rendelkezésre áll egy teljes körűen felszerelt szerszámos raktár a kisebb-nagyobb műszaki-és barkács munkák elvégzéséhez.

Természetesen a környezettudatosság is kiemelt szerepet kap a fejlesztés során. A minél magasabb komfortérzet érdekében az épületek tájolását és homlokzatkiosztását egyedülálló, szimulációval támogatott energiahatékonysági elemzéssel végezték el. Ennek köszönhetően olyan energiahatékony és kiemelkedően komfortos otthonok valósulnak meg, amelyekben az éves hűtési-fűtési költségek 30 százalékkal alacsonyabbak lehetnek a hagyományos kialakítású lakásokhoz képest.

Kassák Residence autóval vagy tömegközlekedéssel is jól megközelíthető. A lakópark a város központjában található, mégis nyugodt és élhető otthont teremt lakói számára, akik a közelben található nagyszámú szolgáltatásnak köszönhetően mindent gyorsan és egyszerűen elérhetnek, legyen az munkahely, óvoda, iskola, sportolási lehetőségek vagy bevásárlás.

A Kassák Residence-ben hatékony alaprajzú és magas műszaki színvonalú lakások épülnek, a 30 m2-es stúdiólakásoktól kezdve a 130 m2-es tetőteraszos, panorámás apartmanokig. A felmerülő igényekhez igazodva a legnagyobb számban 50 m2 körüli lakások közül lehet választani. A Kassák Residence otthonok elsősorban olyan fiatalok és kisgyerekes családok számára lehetnek vonzók, akik számára fontos a belváros közelsége, a gyorsan elérhető szolgáltatások kínálata, a modern technológia és környezetünk védelme. Ezen túl, azoknak is ideális lehetőséget kínál a lakópark, akik a Váci út mentén létesült több tízezer munkahelyre építve itt szeretnének befektetésként lakást vásárolni.

További híreink