Új szoftverfejlesztési központ Budapesten

2019-03-25

Ünnepélyes keretek között, Szigeti Ádám innovációért felelős helyettes államtitkár, Roland Busch, a globális Siemens AG technológiai és operációs vezetőjének, és Noah Steinberg, az épületet fejlesztő WING Zrt. elnök-vezérigazgatójának részvételével tették le a Siemens-csoporthoz tartozó evosoft Hungary Kft., Magyarország egyik legnagyobb szoftverháza jövőbeli székházának alapkövét. A március 25-én tartott ünnepségen részt vett továbbá Petényi István, az evosoft Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, illetve a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója Dale A. Martin is. A modern, budai épület várhatóan 2021 elején nyitja meg kapuit.

Az új, hatemeletes irodaház a Magyar Nobel-díjasok Kutatás-Fejlesztési Park második ütemeként, a Magyar Tudósok körút 11. szám alatt épül, befejezése után közel 22.000 négyzetméteres területéből az evosoft Hungary Kft. szoftverfejlesztői mintegy 20.400 négyzetméteren fognak dolgozni a legújabb digitalizációs megoldások létrehozásán.

Noah Steinberg, a WING Zrt. elnök-vezérigazgatója a fejlesztés kapcsán elmondta: „A WING célja, hogy a Magyarországon tevékenykedő vezető nagyvállalatok partnereként, azok nemzetközi szintű ingatlanigényére nyújtson hosszú távú megoldást, ezt a törekvésünket tökéletesen példázza az evosoft új székháza is. Az új irodaházzal világszínvonalú munkahelyeket hozunk létre, egyúttal a Duna-part és a főváros arculatát meghatározó épületet, amely a legmodernebb technológiákkal rendelkezik majd és a LEED Gold környezettudatossági védjegy kritériumai szerint környezetbarát és energiatakarékos lesz.”

Az alapkőletételen Petényi István, az evosoft Hungary Kft. ügyvezetője kiemelte: „Amikor úgy döntöttünk, hogy a budapesti telephelyeinken végzett szoftverfejlesztői tevékenységünket egy központba vonjuk össze, az volt a célunk, hogy hatékonyabbá tegyük a kollégáink munkáját. A nálunk dolgozó több mint 1600 munkatárs világszínvonalú szoftverfejlesztési, szakmai és minőségbiztosítási elvárásoknak felel meg. Új székházunkkal méltán kívánunk világszínvonalú és inspiráló munkahelyi környezetet is teremteni számukra.”

Roland Busch, a Siemens AG technológiai és operációs vezetője hozzátette: „A Siemens arra törekszik, hogy megtalálja Magyarország legkiválóbb tehetségeit és lehetővé tegye számukra képességeik maximális kibontakozását. Az új evosoft épület a Siemens Magyarország és a digitális korszak iránti elkötelezettségét tükrözi. Az irodaház motiváló munkakörnyezet lesz a digitális gondolkodók számára – a termékeny alap az együttműködés és az innováció számára.”

Szigeti Ádám innovációért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta, mennyire fontos a magyar gazdaság erősödése szempontjából a hazai szakemberek innovatív tevékenysége: „A kutatás-fejlesztés nem csak a gazdasági szereplők érdekeit szolgálja, hanem hozzájárul a magyar gazdaság sikeréhez és ezáltal Magyarország jövőjéhez is. Az innováció nem cél, hanem eszköz. Egy mindannyiunkban rejlő képesség, amihez kell kreativitás és alkotóerő. Új gondolkodásmódra van szükség: korábban azt mondtuk, csak egy kicsit csináld jobban, mint a versenytársaid, és tiéd lesz a piac. Ma már azt mondjuk: légy innovatív, és esélyed lesz arra, hogy tiéd legyen a piac.”

A beszédeket követően a résztvevők egy időkapszulát helyeztek el az építkezés területén, melybe többek között bekerült a vállalatok közötti hosszú távú együttműködési megállapodás is. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Karának szomszédságában épülő irodaházat várhatóan két év múlva vehetik birtokba az evosoft Hungary Kft. szakemberei.

Az épületről

Az evosoft új székháza a Magyar Nobel-díjasok Kutatás-Fejlesztési Park II. üteme, amely az elérhető legmagasabb műszaki tartalommal, LEED Gold környezettudatos minősítéssel épül meg. Építészeti különlegessége a letisztult üvegfelületet izgalmassá tevő homlokzati áttörés, mely képletesen és a maga valójában is „ablakot” nyit a Dunára, egyúttal lehetővé teszi a belső udvarok és a hátsó irodarészek kilátását a folyóra. A második emeleti panorámás teraszról páratlan kilátás nyílik a Dunára és a pesti belvárosra. Az impozáns és elegáns lobbytérből közelíthetők meg a földszinti szolgáltatók és a zöld belsőudvarok, melyeknek köszönhetően az irodatereket és a közös területeket minden szinten átszövi a fény. A kellemes térérzethez hozzájárul az épületen belül, valamint a tetőkön és a teraszokon is nagy felületeken alkalmazott zöldnövényzet.

A high-tech megjelenésű elegáns épület tervezését a WING építésztervező leányvállalata, az Aspectus Architect végezte Szerdahelyi László vezetésével.

További híreink