TRIBE Hotel Budapest Airport

TRIBE Budapest Airport Hotel

TRIBE Budapest Airport Hotel TRIBE Budapest Airport Hotel

TRIBE Budapest Airport Hotel

A WING többszörösen díjazott, közvetlen terminál összeköttetéssel rendelkező repülőtéri szállodájának, az ibis Styles Budapest Airport Hotelnek eredményes működésére alapozva egy új, szintén a vállalat fejlesztésében megvalósuló hotel érkezik a reptérre. A négycsillagos TRIBE a tervek szerint 2025-re készül el.

A 2017-ben Ausztráliában alapított, mára a világ számos pontján jelen lévő TRIBE márka élen jár a megfizethető áron elérhető, elegáns, funkcionális dizájnszállodák között. A repülőtéren megvalósuló hotel 8000 négyzetméter alapterületen 167 szobával várja majd az utazókat a márkára jellemző közösségi szolgáltatásokkal és kortárs dizájnkoncepciójával. A hotel kibővített szolgáltatásait elsősorban az üzleti célközönségre, illetve az átutazókra szabja és a vendégek maximális kényelmét helyezi fókuszba: a tágas étterem és a lounge terület összesen 140 fő, míg a terasz 60 fő befogadására lesz alkalmas. A TRIBE-ban elérhető lesz egy 150 fős konferenciaterem tárgyalókkal, emellett a legfelső, 7. emeleten konditerem várja a sportolni vágyókat, illetve egy skybar nyújt kiemelkedő gasztronómiai élményt és lebilincselő kilátást.

A szálloda kialakítása a fenntarthatósági szempontok figyelembevételével zajlik, egyike lesz az első BREEAM minősítésű hoteleknek Magyarországon.

m2

alapterület

db

szoba

fős

konferenciaterem

ELHELYEZKEDÉS

A szállodakomplexum Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a 2-es terminál bejáratánál helyezkedik el. Különlegessége, hogy közvetlen, fedett gyalogos folyosó köti össze a terminállal, tehát az utasok egyszerűen átsétálhatnak a hotelből a repülőtérre.

FEJLESZTŐ FEJLESZTŐ

FEJLESZTŐ

A WING Magyarország vezető ingatlanvállalkozása, piacvezető irodafejlesztő. Tapasztalt, megbízható és stabil pénzügyi háttérrel bíró cég, amely számos nemzetközi nagyvállalat székházát építette fel világszínvonalú minőségben, határidőn belül és költségkeretet betartva.

Tervező Tervező

Tervező

Aspectus Architect Az Aspectus Architect Zrt. a Colosseum-Art Kft. építész tervezőiroda munkatársainak integrálásával 2001-ben alakult, a WING-gel való, több éves együttműködés után. A cégcsoport nagy fejlesztései mellett, számos más ingatlanpiaci szereplő és állami beruházások részére terveztnek nagy volumenű projekteket. A tervezőiroda dinamikus fejlődését a menedzsment hatékony működésével támogatja. Ennek eredményeként céljuk, hogy a társaságnál felhalmozódott tudást és tapasztalatot a legmagasabb szinten jelenítsék meg munkáik során.

 Aspectus Architect Zrt.